Az energia, vagyis a Chi

A Chi valójában csak tökéletlenül közelíthető meg mechanisztikus- materialista eszközeinkkel. Ezért addig, amíg nyugati szokásunk szerint valamit nem tudunk bizonyítani, nem is érdeklődünk a hasznosítás lehetősége iránt.

A kínai és indiai hagyományok és tapasztalati tudás szerint az élet és egészség a szervezetünkben áramló életerővel kapcsolatos. Kínában Chinek, Indiában pránának nevezik ezt az életerőt. Nyugati kultúránk elemző és anyagi szemléletű tudósai több kísérletet tettek ennek az energiának a meghatározására. Fáradozásuk csak részben tekinthető sikeresnek. Az is lehet, hogy inkább megtévesztő az az eredmény, amit eddig elértek. Mindenesetre keresték a kapcsolatot az idegrendszer, a vér és nyirok valamint a Chi között. Amilyen összefüggéseket felfedeztek, az minden bizonnyal értékes. Tudósaink valószínűleg a Chi keringésének csak anyagi változásokban megnyilvánuló következményeivel találkozhatnak.

Általánosan háromféle Chit különböztetünk meg.

A mennyei, vagy égi Chi (Tian Chi)

Hatása az égitestek és a föld kapcsolatában jelentkezik. Befolyással van a föld, és az élőlények állapotára.

E Chinek, az egyensúly helyreállítására tett kísérletei járnak különböző természeti katasztrófákkal, és szélsőséges vagy szokatlan jelenségekkel.

Természetesen befolyásolja az emberi Chit is, ennek magyarázatát kísérli meg az asztrológia, és a jövendőmondás..

A földi Chi (Di Chi)

Magába fogadja a mennyei Chit, amely befolyásolja és irányítja. A Föld energiái ugyancsak egyensúlyra törekednek. Az egyensúlyvesztésnek markáns jelei vannak, (földrengés) a harmónia viszont az élőlények egészséges fejlődését teszi lehetővé.

A természettel való harmonikus együttéléshez, és a negatív hatások elhárításához nyújthat segítséget a Feng Shui, és a Di Li (geomancia).

Az emberi Chi, (Zen Chi)

Mindkét előbbi energia befolyása alatt áll. Az ember, a természet valamennyi élőlényével egyetemben, a mennyei, és a földi Chi hatásában él.

Az ember Chi Kung gyakorlatok segítségével lehet képes a saját (és más) energiarendszerének a befolyásolására.